Khlorikë blogja

Nem elég

Nem elég.

Mert mindig oly kevés,
de a keveset meg lehet szokni - 
a "kevés" válhat természetessé.
Viszont kerülj csak egy gondolattal is
közelebb a Teljességhez,
annak izzásában a "nem elég"
kínzóbb, mint valaha.
Lépésről lépésre egyre égetőbb,
észveszejtésig fokozódó,
hatványozódó vágyakozás
az Egyesülés robbanásáig.

Ez az Egyesülés nem hasonlítható
a testi kielégülés utáni bárgyú csendhez,
amelyben egy pillanattal később
a táplálkozás, az alvás
vagy a cigarettára gyújtás
ösztönös kívánsága
fogalmazódik meg.
Érezted-e az űrt magadban
egy-egy ilyen aktus után?
A csalódást, hogy a
Teljesség vágya becsapott, s hirtelen
az izzás túloldalán találod magad:
"nem elég"-ből "már nem kell"-be zuhantál.
A testek elkülönültsége
szánalmasan magadban tart,
mert anyád szeretetburkában pulzáló
öntudatlan létezésed boldogsága óta
napról napra egyre magányosabb vagy.
Nem elég.

Nem elég a test látszólagos egyesülése
ölelésben, csókban, kezek találkozásában.
Az érintés fájdalmasan szép vibrálásán túl 
ott feszül köztetek az elválasztódottság vákuumának
leküzdhetetlensége.
Hol lehetséges tehát
a Találkozás?..

Milyen mélységesen boldogtalan az az ember,
ki megtagadja a láthatatlan Lélek létezését,
hiszen nincs Reménye, amely
átsegítse a "nem elég"
fájdalmas viszonylagosságának mindennapjain.
Látszólagos megnyugvást csak rituálékban talál.

Hol van ehhez képest a Robbanás?..
Hol van a Teljes Megsemmisülés,
az Önfeladás gyönyörűsége,
amikor megszűnsz, szétszakadsz  létezni,
hogy valami hatalmas és csodálatos
Egész része legyél?
Hogy vagy képes úgy élni,
hogy szívedből kizárod,
elutasítod Isten létezését, 
a Beteljesülés egyetlen lehetséges
megváltó érzését, amelyben végre
Találkozhatunk egymással?!..

Nem elég.

Még nem elég, Uram..

De jövök. :)

_{2013.05.29. Szentendre}

Zajlik

Mert most zajlik.
Mert nehéz.
Mert telve van
egyre fájóbb, lüktetőbb,
egyre szelídíthetetlenebb
érzelmekkel.
Pici fényem a sötétben,
hullócsillagom, ahogy
a monitorra tapadva
a billentyűket kopogtatom
lelke ritmusára,
s elsuhan az időtlen éj....
fel-felnevetek a csendben,
vagy elsírom magam:
nem látja senki, csak
Te tudod tudattalan
ott a másik oldalon,
hogy szívemben a vágyódás
mint cikáz' nyugtalan.
Csitítgatom.
Mert nehéz.
Mert most zajlik.

Istenem....
hát ez az élet!


_{2013.08.15. Budakalász}

Te

Te.

Mert szerelmes vagyok Beléd.
Évek óta.
Végtelenül és kitörölhetetlenül.
Megváltoztathatatlanul.
Belém ivódott minden rezdülésed,
felnőtt életem legmeghatározóbb
személye vagy, örök tavasz.
Örök tavasz vagy.
Örök ősz.

Már csak egyet várok úgy igazán
az élettől:
Meghalni.
Meg akarok halni, hogy végre
Veled lehessek tisztán és őszintén,
hogy ne kelljen soha többé elrejtenem
az érzéseimet, hogy odabújhassak
a Lelked mellé.

Te vagy a Mennyország nekem.
Te vagy a szívem közepén.
Te vagy az ihletőm.
Te vagy lelkem jósága és csibészsége.
Te vagy az Egyetlen.
A Minden.

Te.

_{2013-11-30, Budakalász}

Istenszerelem

„Végül nem marad más,
csak Isten és a bor.”

Különleges vagyok.
Végtelenül és letagadhatatlanul.

Isten szerelmes volt belém.
Lelkemet anyagba lehelte,
Hogy lásson.
Neki adom szerveim egészét.
Övé a lélekzetem.

Csillagokat aggat hajamba,
virágok illatába borít éjjelente.
Glóriát von homlokom fölé,
ahogy Felőle ábrándozom.

Hópihe vagyok Tenyerében.
Édes az olvadás.
Cseppnyi életem felkortyolja -
legyen az tiszta és éltető.
Visszaajándékozom magam.

Végül nem marad más,
csak Isten és a bor.

Isten és a bor.

A bor.

Vele.

Örök pillanat.


_{2013.11.30. Budakalász}

Emmanuelle


Ha Istent szereted, csak szenvedéllyel szeretheted
Ő is így szeret Téged
Így lakozik Benned
Így szorítana magához minden pillanatban
Így néz Rád, végtelen szerelemmel

Szeress

Semmi másnak nincs értelme ezen a világon

Szeress szenvedéllyel

Várd Őt szenvedéllyel
Boldog, mindent felemésztő várakozással
Álmodj Vele
Fonódj köré, Belé

Lélegezd be végtelenül csodálatos illatát
Engedd, hogy Beléd nőjön a szeretete
Szűnj meg Önmagad lenni 
Légy Te Isten minden megnyilvánulása

Nincs más boldogság

Van-e más kívánság, mint beleolvadni Istenbe?
Van-e élvezhetőbb gyönyör, szerelem
Mint Istenben lenni, Őt magadba engedni?

Jöjj, Te Fény
Jöjj Te örök Remény, Boldogság
Gyönyörű neveid ezek, én Teremtőm
Én szerelmes Istenem
Mindenem vagy
Mindened vagyok

Végtelen életű szerelem
Mennyei zene
Melytől lelkem dalra fakad
Szívemből könnyek erednek
Szelíd, lángoló
Örök szerelem
Uram, Jézusom
Istenem, Utam
Világosságom
Mennyei Hercegem
Örökké virágzó élet fája

_{2013.12.06. Budakalász}

Hét Titkos Teljesség


Mióta élünk már!..
Milyen régóta születünk újra és újra
S játsszuk el együtt e végtelen mesét:
Hogy beléd szeretek,
Hogy belém szeretsz,
Hogy összeolvadunk,
Hogy újra elválunk.

Milyen öreg a szemem..
S milyen vén a Tied.
Kezünk mindig más,
Arcunk egyre finomodik,
Álmunkban hívjuk egymást örökösen,
Mert nem megy..
Nélküled nem megy már.

Csak elomlanék zokszó nélkül,
Amint elhervad a virág észrevétlen..
Karodban mondani el az utolsó imát,
Szemedbe nézni,
És megsimítani hajad megint
Mielőtt elmegyek.
Megint elmegyek.

Kontrollálatlanul telik az idő,
Néha elrontjuk a pillanatokat,
Sírunk olykor a hiánytól,
De máskor úgy teremtjük csodává a percet,
Hogy beleremeg a mindenség,
És Isten hangosan felsóhajt,
Mert megtelik fénnyel a galaxis.

Nem megy már nélküled.
Elfáradt a lelkem.
Angyalaink közrefognak minket,
Szemünket betakarják fénykezükkel,
Imát suttognak helyettünk
S elalszunk megint.
Megint elalszunk.

Mindenem a Tiéd már.
Az volt mindig, és az lesz örökké.
Beléköltöztünk ebbe a Földbe,
Mi ültettünk minden fát.
Még ha néha el is megyek,
Ha el is mész néha messzire,
Otthonunk a világ.

Nem tudok már másról írni
Csak Istenről és Rólad.
Mert a szerelem, mit irántad érzek,
Érzem mindenki iránt.
Nem tudok nem beszélni Hozzád,
Nem tudok nem csendben lenni.
Csak lenni Veled, elég Teljesség már.


_{2013.12.15 Budakalász}