2001
A fej nélküli
A fej nélküli ember ül a szobámban, az ágyamon.
Mellette lebeg az a néhány szál cigaretta, amelyre megpróbált rágyújtani.
Nehezen lélegzik..
Idegesen körülnéz: mindenhol apró tündérek röpködnek,
szemmel láthatólag jól érzik magukat.
Megtörve zuhanok hátra..
Vajon érthetően fejezem ki magam?
Hidd el, ez csupán egy hangulat fojtogató bűze, ablak és ajtó nélkül
2001.márc.18. Budakalász
A hazugság Hol merengve szemlélem eltűnő múltam Hol remegve remélem jövőmet búsan Álmokat szövök én szitáló sötétnek Reményem elrejtem koporsófödélnek Kezedet kívánnám elhagyott sarokban Szememet elfedem, ne lásd, hogy kisírtam Megbénult lelkemben kérdező némaság Tudom, hogy szerettél, s ez lenne szép halál? 2001. aug. 30. Budakalász A Minden parttalan tengere Holnap talán meglelem életem… De ha nem, hát várok még, Mi mást tehetnék? Mindnyájan sötétben járunk, Csak tapogatózunk, akár a világtalan, Botorkálunk az ösvényt keresve… S miközben meg-megbotlunk a dzsungel mélyén Néhány öreg fagyökérben, Azért sírunk, vagy nevetünk – De élünk, s így van ez jól. Élünk, akár az elárvult macskakölykök Az éjszaka sötét félelmében, Míg meg nem látjuk a Fényt És az Isten új utunkra vezet minket. S bár a küzdelem ott is tart majd, S tán új erdőkön kell átjutnunk, A remény, hogy egyszer majd megpihenhetünk, Új erővel tölt el minket, S mi bátran csörtetünk a bozóton át, Mert hisszük, Isten odaát vár, És széles karjaival átölel mindnyájunkat, Majd a körvonalak megolvadnak, S összefolyva egy könnycseppé, Boldogságban keringünk majd A Minden parttalan tengerében. 2001. nov. 8. Budakalász A virág neve.. Adj nekem más nevet! Holnaptól hívj másképpen, vagy akár csak pillants rám és én más ember leszek! Nem álmodom halottakkal, halandókkal, meg sem születettekkel.. Csak élni fogok tiszta szívvel, fénylő szemmel, örök tavasszal. S ha majd meghalok, a világ lassan elfelejt egészen. És így lesz jó. Hiszen az emlékezet sem örök, s a halhatatlanság csupán egy ábránd.. Vagy ha létezik is, talán csak néhány pillanatig, mikor hűséges kutyád a lábadra hajtja boldogságtól remegő kedves, okos kis fejét. 2001.dec.13. Budakalász „Ars poetica” Űrrel telve nézem a papírt Álmodón Megrágott tollam, hidd el, írna Sercegőn De mint Semmi, ülök a széken Fáradón S vágyódó tollam félredobom Kesergőn. 2001. szept. 1. Budakalász Árva madár Árva madár Halovány bolyongó láthatatlan lélek Víztükörben kémlel elmosódott körvonalat Álmodik csalfa reménnyel S várja, egykor valósággá válik minden. Egy ábránd Homályos tolongó visszatérő képek Mezőn fekve tekint puha bársony felhőkre Harmatcseppet táncol S tudja, soha nem lehet az övé mindez. Pirkadat Átszövi az éj gyászszínű fátylát Csöndben emel furcsa álmokat Egy boldog jövőről Érzi, egykor el fog tűnni, s nem marad utána semmi. Apró könnycsepp Hullik a földre az áttetsző bánat Messzi hegycsúcsok fehéren takaróznak Halkan mereng a távol Letérdel egy dallam az örökké forgó ősi természetnek. 2001. jan.3. Budapest Boszorkánymáglya Tüskés bőrrel fegyverkezve Rohanok a réten át Poshadt vízzel lefröcskölve Keresek egy száradt fát Botránkozva áll a szellem Hátam mögött, néma kép Letüdőzve dohos füstöt Megremeg a halvány ég Fuldokolva, ténferegve Meggyújtok egy skatulyát Életemet föláldozom Tudom, rám a halál vár Szellemforma elmosódva Nedves hajnal dereng még Itt hagyom e drága rétet Életemnek színhelyét 2001. jún. 18. Budakalász Elrohant ez az év Elrohant ez az év, S én megint kertünk csöndes, Korhadt fahintáján ülök, mint azelőtt. Már pihenni hív az ősz hangtalan szelleme. Megnyúlik az elosonó árnyék is A fű közt meghúzódó szelíd moha zöldjén. A nyugalom, s a béke csöndje zsong Az álmos őszi szellő arany angyalával Édes, lassú melódiát. Körbeöleli lelkemet a bágyadt, pihenő szerelem. Szeretem drága őrültségünket, kedvesem. Egymásnak vagyunk az ősz édes színeiben, S a bágyadtan mosolygó nap kései melegében. Az utolsó málnatermés íze a számban, S mosolyogva kísérem az árva falevelek útját A hűvös földanya áldott kebléig. Belemerülünk az októberi szőlő lágy zamatába, S engedjük, hogy az ölelő szél Beússzon barna hajunk selymes szálai közé. Megérezzük, ahogy a csöndes szerelem Szétolvad drága melegével Testünk minden szegletében. 2001. okt. 7. Budakalász Eső esik… Eső esik, kedvem szottyan Kertjeimben virág lobban Nézelődök szerte-széjjel Tollaimat tépem éjjel Megbotlok egy néma zsákon Merengek egy csengő táncon Léha álmok zakatolnak Vágyaimtól félretolnak Vadászok egy játszótéren Képzelődök úton-félen Átugrom az Orionhoz Nyilad éle jól megkínoz Hová tűnt az esti képem Tarka szárnyad emeld szépen Zúg a zene, mély, mint e kéj Átúszom, a hangod rejtély Lábaimat hová tettem Télapó jön nyári esten Könnyeimmel lemosdatom Barna szemem hordozgatom Előtűnik egy-két újság Törpeinvázió-fogság Hangulatom jól elkentem Hajnalban a reggel csöppen 2001. márc. 4. Budakalász Gondolatok az élet szélén 1. Ki tudja… holnap már nem létezel S lelked elvész ez örök káosz végtelen csendjében. Nehéz elhinni ezt a furcsa, kegyetlen egyenlőséget: Mindenki meghal, s talán majd eggyé válunk A halhatatlan természet álmodó homályával. Lépteid zaja felszívódik a foszladozó emlékezetben. A falak sem őrizhetik örökké egykori mivoltodat. A halál mindig halál marad, akárhogy nevezzük… Vagy talán egyszer majd szétolvad a holtak Régmúlt rémálmai közt, s a maga torz valójában Valami újat hoz egy más idő őrült világába… 2. Sivár kövérséggel mered a Mennybe Az álom levetett sötét angyala. Megszámlálhatatlan furcsa folt borítja Könnyező, fáradt arcát. Ő simítja hűvös halántékom éjről éjre, Hangtalan remegésem lassan elnémítja A gömbbe zárt, tűnő éjszaka… 3. Azt hiszem… - Olyan furcsa minden. Vajon hogyan születik az „öngyilkos hangulat”? Jó lenne meghalni, nem érezni semmit. Vagy legalább szépnek látni a világot, ha már itt kell maradnom. Álmomban – a másik életemben néha boldog vagyok, De fáj, ha felébredek. Jó lenne meghalni… Talán most, ebben a pillanatban. Vagy csak sírni, sírni, keservesen, eszelősen… Most jó lenne hozzád térni, drága Nyanyókám… Vagy csak álmodni örökre, soha fel nem ébredve… Jó lenne… meghalni… Jó lenne… 2001. augusztus. 05. Gödöllő Idő Némán lép a holnap a múltba Remegve bujdokol sikátor mélyén 2001.jan 31. Budakalász Kezdet és Vég Egy lépés és a mélység már alattam van.. 2001. jan.5. Budakalász Kín 2001. dec. 13. Budakalász Megőszült világ Már megírt verseim sorai kavarognak bennem. Megőszült a világ, fáradtan fésüli hófehér hajfodrait. Ma elhagyott a remény is, de talán jobb így. Csak csöndben ülök a meleg szobában s a saját mechanikus lélegzésem figyelem. Hallom szívem minden árva dobbanását. 2001. dec. 13. Budakalász Nektek Gyakran hunyom le a szemem Álmokat keresve. Megvárom, míg körbefonnak, Csókot lehelnek lelkemre, Majd fölébredek, s széttöröm őket, Mert álmok voltak, S én a valóságban élek. Itt keresem igaz utamat, S lényetek minden részletét, Mert tudom, hogy szerettek, Vigyáztok rám és hisztek nekem, Mikor mások kételkednek. S ha ágyatokban fekve Sírva kérdeznétek önmagatoktól egyszer, Hogy minek is a létetek, Én csak annyit mondok: Többször köszönöm meg, hogy éltek, Mint ahány szót elfecsérlek. 2001. nov. 8. Budakalász Horvátország – Pakleňica (Napló) 2001. okt. 21. (Vasárnap) És mégsem… A száguldó kilométerek nem tudnak elfeledtetni Téged. Magammal vonszollak a szívemben, itt vagy velem mindig. A lassan vénülő táj még frissen suhan el mellettünk, Ahogy rohanunk a délutáni fényben virágzó sztrádán. Szelíd cirruszok bámulnak le ránk a halványodó égről És egymáshoz hajolva vonulnak nyugat felé. Csöndben felsóhajt az ősz búcsúzó nyugalma, S én gondolatban megfogom a kezed. Ma is csak Te vagy. 2001. okt. 22. (Hétfő) Csodálatos! Egyszerűen elvarázsol a táj elképesztő, vad gyönyörűsége! Ma istenigazából költőnek érzem magam! A világ nagy kérdései: az élet, a halál, vagy az emberi társadalmak Mind-mind eltörpül ez ámulatba ejtő csoda árnyékában. Magas sziklák, keskeny völgyek harmóniája öleli körbe Az Anica Kuk-ot, e koronázatlan, kopasz óriást… A mesék világa ma ránk borította Áttetsző, rózsaszín csipkefátylát… 2001. okt. 24. (Szerda) A magány, mint hóhérom vet hurkot nyakamba. Te nem jössz értem, hogy megments. Ha valaha is szerettél volna, nem hagynád, hogy így végezzem életem. Csak drága kék szemeid lebegnek előttem, De kezeim a sötétbe markolnak. Hát hiába szeretlek? Hiába várok Rád? A válasz talán: igen, De tudnod kell, csak a remény éltet. Csak Te… (Talán csak önsajnálat ez… De a fájdalom, a magány, az elhagyatottság teremti a legszebb virágokat.) Remény Csodálatos kék remény Ébredező égi fény Vigasztaló néma lény Ábrándozó tiszta kény Furcsán kábán részegen Szívom be hűs képzetem Csöndes hajón érkezem Arany partra kéjesen Hipnotikus álomban Remegve szép mámorban Megfertőzött hálókban Erdő-sötét kunyhókban Repülve a föld fölött S álmodozó lét között Létem lassan megkötött Bánatom elköltözött Jó most élni édesem Megmártózva édesen Fahéj-álmú szerelmem Te vagy drága életem 2001. okt. 2. Budapest Újra Te Szemeimben a könny csöndben remeg.. Hát újra te vagy. A Sors üldözöttjeként éltem.. Most megállok, nem menekülök tovább. Bevárom végzetem, előbb-utóbb úgyis utolérne. Szótlanul beletörődöm mindenbe. Veszettül száguldottam a semmibe, vakon, reménytelenül. Mi volt az értelme?.. Őrülten hangzik, de semmi. Talán csak annyi, hogy fölismerjem a bennem megbúvó, fojtott érzéseket. Utolsó kenet A végső mosolyt eltörli Minden szégyen üvölti Fájdalom és félelem Szárad az én lelkemen Eltűnt rég a tegnap már Minden édes sugár, bár Szívem mélye megőrzi Koporsómban elrejti Börtönömre bámulok Megállnak a csillagok És az égbolt megremeg Köd kúszik a csönd felett 2001. márc. 25. Budakalász Vihar előtti csönd Gondolatok harangoznak agyamban, Lassan zúgnak, konganak. Hiába is menekülnék, megadom magam.. Az eső terel más útra, Szomorúan lógatja lábát az ereszről, Csendben bámul, mint egy gyerek. Halványan rám mosolyog, aztán hátat fordít.. Nem beszél velem.. Te ne nézz rám, félek tőled. Mintha az idő megállt volna.. Visszafojtott lélegzettel állok, Földbegyökerezett lábam nem mozdítom, Nem merem. Fa mögött bújva várok. Mögöttem a múltam, előttem a jövőm.. Csönd van.. vihar előtti csönd.. 2001. márc. 22. Budapest
Duruzsol halvány halálimát
Görnyedve borul egy papír fölébe
Öklendez véreres halálhibát
Homályba vész, mint hajnali lány
Látogatóba a jelenek jönnek
Csivitelnek, mint reggeli fák
Szakadék szélén állni.. behunyom a szemem..
Elrugaszkodni és repülni.
Nem zuhanás, csak egy hosszú szárnyalás,
A végtelenség tapasztalása, bármilyen rövid, mégis örök.
Nem hiszem el, hogy meghalok!
Nem hiszem, hogy véget ér!
Nincs kezdet és nincs vég.
Egy véget nem érő szerelem az Idővel..
Mintha a levegő puha bársony volna, ámulatban lebegek a semmi fölött.
Képzeletem magasabbra tör, a felhők távolságát szemléli..
..Testem lágyan a talajhoz ér..
..Kinyitom a szemem..
Fekszem a betonon, mint mozdulatlan árnyék.
Tovatűnő lelkem halkan röpül az ég felé.
Nincs kezdet és nincs vég, csak véget nem érő szerelem az Idővel..
Ajkaim közül vérpatak csörgedez.
álmodás ébredés
gondtalan vérevés
feszített alázat
megbotló vadászat
hófehér rothadás
ringató villanás
kéjelgő képzelet
remegő versezet
korbácsolt virágok
megvérzett jázminok
némán is szendergő
szénán is hempergő
búsuló röhögés
kutató késelés
magányos imádat
bámuló utánzat
gördülő horpadás
lézengő lázongás
felborzolt életek
vicsorgó ételek
éledő bánatod
lihegő halálod
megvetett őserő
elhiszed s mind eljő
